Kezdjük ott, hogy nem hiszek a véletlenekben. Lehet, hogy nincs igazam, lehet hogy tévedek, ezt döntsd el te, kedves olvasó. Közel 15 éve van mozgáskorlátozott parkolási igazolványom egy veleszületett genetikai betegség miatt, Bechterew kórom van, vagy más néven spondylarthritis ankylopoetica. Ez egy tipikusan olyan betegség, ami miatt nem kerülsz fiatalon tolószékbe – azaz a megélhetési médiaférgek által feltüzelt tömegek nem tartanak rokkantnak – viszont változatos életed van: Nem tudod, hogy reggel felkelve éppen melyik izületed gyulladt be éppen, nem kis fájdalmakat okozva. Az évekig tartó folyamatos gyulladás miatt a jobb kezemet már két helyen is műtötték, fogni nem igazán tudok már/még vele, újabb műtétek várnak, vagy jobb lesz, vagy nem… A jobb vállammal jubilálok, épp 3 hónapja fáj pokolian, és pont 1,5 hónapja várok ultrahangra, illetve időpontra, mert a Fehérvári úti szakrendelőben 1,5 hónapja közölték, hogy várólista van az ultrahang időpont adásra Jól olvastad. Az időpontra, azaz ha sorra kerülök, akkor tudnak időpontot adni magára a vizsgálatra. Nem panaszkodom mégsem, nem tartozom a szegények közé, saját cégem van, amit vezetek és jól is megy, éppen ezért megengedhetek magamnak egy 6 éves használt Lexust. Persze tudom, mozgáskorlátozottként nekem ez nem járna sokak szerint. Ők még Steven Hawkingot is leköpték volna, ha nem Suzukival jelenik meg az MTA-n.

                Na de ami miatt írtam nektek, az egy tegnapi eset, mely a XII. kerület Hegyvidék bevásárlóközpontnál esett meg velem. Olyan 10:30 körül leparkoltam egy nem mozgáskorlátozottaknak fenntartott, csak simán fizetős parkolóhelyre, és kitettem az immár orvosi bizottság által felülvizsgált, és kiadott parkolási igazolványomat. Bementem a bevásárlóközpontba, posta, gyógyszertár, egyéb elfoglaltságok. Még magam sem tudtam, mennyit leszek benn. Olyan 11 óra körül kiléptem a bevásárlóközpontból. Amint kiléptem, abban a pillanatban befordult az utcába egy nagy rendőrségi terepjáró. Megállt a sarkon olyan távolságban a kocsimtól, hogy esélye nem volt rálátni a szélvédőm mögötti kártyára. Beülök a kocsimba, és indítok. Ebben a pillanatban felkapcsolja a villogót a rendőrautó, padlógázzal leugrat a padkáról és megáll mellém – úgy, hogy majdnem meghúzza a kocsimat – Majd kiugrik belőle egy civil ruhás rendőr – vagy ki tudja ki – és odajön hozzám. Nem igazolja magát – bár szerintem civil ruhásként ez kötelező lenne – csak közli, hogy rendőrség, és ellenőrizni akarja az igazolványomat. Megmutatom neki. Megköszöni, majd gúnyos mosollyal végigmérve elmegy.

                Mi a bajom ezzel? Nos annyi, hogy ha nem figyelnek végig mit csinálok a bevásárlóközpontban vagy civil ruhás nyomozók, vagy a kamerarendszeren keresztül akkor nem tudhatták volna sehonnan, hogy mikor jövök ki az áruházból. Magam sem tudtam mennyit állok a postán, gyógyszertárban. Teszik mindezt tulajdonképpen azért, mert az önkormányzatuk nem kapott meg 400 Ft-ot, kb. ennyi 1 óra parkolás a környéken. Persze magával az eljárással nem lehet egyet nem érteni, hiszen a Rendőrség csak a nagy bűnözőket akarja elkapni. Csakhogy valahogy azok nem a hajléktalanok között vannak, akiket szintén napi szinten zaklatnak, és nem is a mozgáskorlátozottak között vannak.

                Nem is zavarna a dolog, ha a pár éve ellopott autóm megkerült volna, vagy ha a két éve az Aréna mélygarázsában végigkarcolt kocsim után tett feljelentésemből lett volna érdemi nyomozás. Pedig ott csak annyit kellett volna a „tisztelt” rendőrségünknek csinálni, hogy a kamera képein tökéletesen látható elkövető képét ingyen kitegyék a rendőrség honlapjára – hátha felismeri valaki. Ennyit se tettek meg, csak a már ismert rutin alapján a 30. napon felfüggesztették a nyomozást, hiszen nem kopogott be senki az ajtajukon azzal, hogy: „Bocsánat én vagyok az elkövető” Sokkal fontosabb dolog tudom, hogy titkosszolgálati módszerekkel hegyvidéki körülmények között minimum 15 liter/100 km fogyasztású terepjárókkal zaklassák azokat, akik amúgy is jókedvükben élik mindennapjaikat. Persze azt is tudom, erre kaptak megrendelést, ez a társadalmi elvárás.

Lehet normális ez más szerint, de számomra bicskanyitogató…